
Környező települések Amennyiben lehetőségünk van rá, mindenképpen ugorjunk át a környező települések közül egyikre-másikra, hiszen bőven akad látnivaló a többi horvát tengerparti városban is.
NOVIGRAD
A Porectől alig 10 kilométerre északra fekvő Novigrad szintén több ezer éves múlttal rendelkezik, Porechez hasonlóan az ókorban alapították a települést. Hosszú történelme folytán számos ponton hasonlít Porec városához, így a történelmi, építészeti emlékek, valamint a hagyományok, tradíciók őrzése Novigradra is jellemző, emellett pedig a turizmus ebben a városban is hangsúlyos szereppel bír.
Az év minden részében rendeznek valamilyen fesztivált vagy ünnepet, de az általános sportolási lehetőségek mellett – a szükséges engedélyek birtokában - akár vadászhatunk is, sőt a Mirna-folyón részt vehetünk egy kenuszafarin is. Vendéglátóhelyei, éttermei széleskörű gasztronómiai kínálattal rendelkeznek és megfelelő szórakozási lehetőséget is biztosítanak a mozgalmas, pezsgő éjszakai élet kedvelőinek. Bármely korosztálynak – akár családdal, akár egyedül – ajánlott úti cél, ahol megfelelő szálláshelyet is könnyen találhatunk és biztosan nem fogunk unatkozni sem.
Novigrad (Foto: Daniel Matthew, Flickr)
UMAG
Umag egy kis kikötőváros, amely egyben az Umag Riviéra központja is. A városhoz közeledve villanegyedekkel, szállodákkal, sportlétesítményekkel és szórakoztató egységekkel tarkított nyaralótelepek szegélyezik az utat, melyek mind az Umag Riviéra tagolt partszakaszán helyezkednek el. A rómaiak által alapított Umag és vidéke is gazdag történelmi múlttal rendelkezik, az óvárosi szűk utcákon lépten- nyomon ókori és középkori épületekbe botlunk, de mindenhol fellelhetők a jellegzetes üdülővárosi ajándékboltok, vendéglátóhelyek, melyek közül egy helyi kiskocsmába (Konoba) mindenképpen érdemes betérni. Különösen az aktív kikapcsolódásra vágyóknak fog tetszeni a város, hiszen a gyönyörű környezet kitűnő helyszínül szolgál a különböző sportoknak, ráadásul kiemelt jelentőséggel bír Umagban a tenisz, amelyhez számtalan teniszpálya és kapcsolódó szolgáltatások egész sorát találhatjuk meg a városban. Mindemellett a vidék rendkívül jótékony klímával is rendelkezik, ami szintén sok ideutazó számára fontos.
Umag (Foto: ott1mo, Flickr)
VRSAR
A Porectől 22 kilométerre található valamikori kis halászfalu mára kedvelt nyaralóhellyé fejlődött Vrsar a Lim - csatorna mellett fekszik, Rovinj és Porec között, a főútvonalak közvetlen közelében. Elsősorban a valódi pihenésre vágyók tetszését fogja elnyerni, hiszen ebben a városban nyugodt pihenésre, igazi kikapcsolódásra találnak. Vannak azonban olyan látnivalók Vrsarban is, melyeket mindenképpen érdemes meglátogatni, ha az Isztriát választottuk nyaralásunk helyszínéül. Ilyen többek között a Vrsari kastély, amely gyönyörű környezetben, egy domb tetején áll, illetve a város strandjai között különlegességnek számít a Koversada nevű nudista strand, amely Európa legnagyobb területű ilyen strandja.
Vrsar (Foto: Necromundo, Flickr)
ROVINJ
Rovinj az isztriai félsziget nyugati részén, Porectől mintegy 44 kilométerre fekvő kikötőváros, mely egykor halászfalu volt, s ezt a jellegét ma is őrzi, így az éttermek között több halétteremmel is találkozhatunk, ahol igen finom fogásokat tálalnak fel az itt fogott halakból.
A város igazi üdülőváros, ahová évről évre egyre több turista érkezik, hiszen igen széleskörű a szálláshelykínálata, remek szórakozóhelyek és rendkívüli szépségű környezet várja az ideérkezőket. Számos látnivaló közül is válogathatunk: érdemes meglátogatni a XVII. században épült Szent Eufémia templomot, a rovinji akváriumot, a közeli geológiai parkot, vagy a városházát is. Ezeken túl az egész óvárosa igen szép, s természetesen strandokban is bővelkedik Rovinj városa.
Rovinj (Foto: akk rus, Flickr)